Utazás az ezer tó országában
Idén 2016. júliusban, abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy felkérést kaptam arra, hogy négy diákot kísérjek el és éljek velük egy hónapig Finnországban. Az Erasmus+ keretein belül tehát lehetőségem nyílt Az MMSZ Károly Róbert Szakközépiskola négy diákjával (Herle Vivien 9. V1, Vetési Bernadett 13. VA, Tóth Zalán 9.V1 és Fehér Szilárd 9.V1) együtt megismerni egy új országot és embereket.
Az utazás előtti előkészületek már július elején megkezdődtek. Felvettem a kapcsolatot a fogadó intézmény, Savonlinnan ammatti- ja aikuisopisto Szakközépiskola Erasmus+ programért felelős vezetőjével Anne-Mari Behmmel. Tőle számos ötletet és tanácsot kaptam Helsinkiből való vidékre utazás körülményeit illetően. Eztán elkezdődtek a nyelvi és kulturális felkészítések a diákok számára. Ez egyben számomra is felkészülés volt, hiszen Finnországban még én sem jártam ezelőtt. Külföldi utazásaim tapasztalatait egybevetve kedves finn barátom tanácsaival igyekeztem minél hasznosabb, a mindennapi életet segítő praktikus információkkal ellátni a diákokat.
Az utazás napján borongós és esős idő volt. Ez azonban cseppet sem jelentette, hogy alábbhagyna a csapat lelkesedése. Izgalommal teltek az órák, míg Helsinkibe értünk. A gyerekek között volt, olyan, akinek ez volt az élete első repülőútja. Helsinkibe érve ebéd után egy újabb kihívással; öt óra buszozás Savonlinnába. Az út során folyamatosan kapcsolatban voltam Anne-Marie-val, aki várt minket este a buszpályaudvaron Savonlinnában és elkísért a szálláshelyünkre.
A szálláshelyünk Savonlinna egyik szigetén volt, egy diákotthon. Volt saját konyha és fürdőszoba, így minden feltétel adott volt ahhoz, hogy otthonosan érezzük magunkat.
Másnap reggel egy kisbusz jött értünk és átvitt minket a város egy másik pontjára, azaz a SAMI „főhadiszállására”. Itt ismételten találkoztunk Anne-Marival, aki miután a gyerekekkel is megismerkedett az iskoláról tartott egy kisebb előadást, majd körbevezetett minket.
A SAMI egy szakközépiskola és szakiskola Savonlinnában. Az intézményben hozzávetőlegesen kétezer diák tanul és 200 fős tanári kart számlál. Az iskolának több telephelye van: A Vipunen, a Humania, Paviljonki és Artemia. Itt a szakképzés három éves, melyben elméleti és gyakorlati oktatásban részesülnek a diákok. Ehhez párosul még egy kötelező hat hónapos kötelező szakmai gyakorlat is. Ezek után a fenti helyszíneken számos szakmát szerezhetnek a diákok úgymint: ápoló, fodrász, kozmetikus, masszőr, autószerelő, szakács, cukrász, pincér, halász, utazási ügyintéző stb.
Aznap még elintéztük a papírmunka egy jelentős részét, majd három diákkal együtt elindultunk a város egyik fő nevezetességéhez, az Olavinlinna Várhoz. Itt a túravezetőnk egy érdekes és átfogó ismertetőt tartott a vár történelméről.
Másnap elkezdődött a munka gyerekeknek. A finnek igen pontosak, a munka minden reggel 8kor kezdődik. Előtte minden diák és oktató megbeszélést tartanak az aznapi teendőkkel kapcsolatban, majd elkezdődik a munka. Diákjaink miután sikerült nekik felocsúdni az újdonságok alól; például, hogy a tanétterem és tanműhely milyen modern eszközökkel van felszerelve, sikeresen vették az akadályokat. Természetesen akadtak félreértések a nyelvi különbözőség miatt is, de miután megszokták a környezetet sokkal rugalmasabban és otthonosabban mozogtak a Paviljonki Étterem konyhájában is.
A kiutazás kapcsán lehetőségem nyílt bepillantást nyerni a kinti iskola életébe is. Szerencsésnek érzem magam, hiszen első kézből figyelhettem meg kettő általános iskola és a SAMI keretein belül zajló angol nyelvi órákat.
A tárgyi feltételek közti különbségek azonnal szembetűntek. Minden osztályteremben található egy vagy több számítógép aktív internetkapcsolattal, projektorral, kivetítővel és/vagy interaktív táblával, nyomtatóval. A tanóra ugyan kétnyelvű, de még így is minden diák naponta kb. 20-30 kifejezéssel ismerkedik meg egy órán, ha új tananyaggal találkozna. Ezt az ismeretet tovább elméleti és gyakorlati órákon keresztül gyakorolják be. A Humania központban például egy teljes kórházi termet rendeztek be az ápoló tanulóknak, akik ezeket az eszközöket próbálgatva mélyítik a nyelvtudásukat. Az óra légkörére jellemző az is, hogy kevesebb fegyelmezés szükséges a tanár részéről, mert hiszen minden diák elvégzi azt, amivel megbízzák, még ha közben meg is ír egy-egy üzenetet mobiltelefonján.
Minden intézményben igényelték, hogy kicsit beszéljek Magyarországról és a mi iskolánkról. Ennek kapcsán ért egy meglepetés. Egyik általános iskola tíz éves diákjainak meséltem az országról, amelyet egy szintén 10 éves kislány „fordított” angolról finnre. Ezek után megsúgták, hogy a gyerekek, a beszámolóm túlnyomó részét értették fordítás nélkül is.
Összességében azt láttam kint, hogy az a csoda, amelyet a sajtó cikkei emlegetnek onnan ered, hogy adnak a diákok képzésére, barátságos körülményeket biztosítanak számukra a tanuláshoz.
A diákok ezt többnyire értékelik.
Mindeközben elérkeztünk az utolsó napokhoz is a Paviljonkiban. Utolsó nap a diákjaink magyar menüt főztek az étterem konyhájában. Ezt az étterem, már előtte meghirdette a lakosság felé is, így akik aznap ott ebédeltek, megkóstolhattak néhányat a magyar ételek közül. A menü Marhahúsleves, Lecsó-szelet rizzsel és Aranygaluska volt. Ez egy igen izgalmas nap volt számunkra, hiszen a gyerekeknek élesben kellett bizonyítani összes tudásukat és egy teljes menüvel előállni ebédidőre. Tudniillik a finnek 11 órakor már ebédelnek. Szerencsére sikeresen vettük az akadályt; természetesen segítettem munkájukat én is ahogy tudtam, illetve itthonról is sok támogatást kaptunk. Úgy érzem, sikerült megoldani a feladatot, a gyerekek nagyon finom ebédet készítettek. A következő meglepetés az adagolásnál bukkant fel. A finnek kisebb adagokat esznek. Ez nekünk a tálalásnál hirtelen furán hatott, de rugalmasan megoldottuk ezt is. Sikert fémjelzi, hogy számos vendég elkérte az aranygaluska receptjét is.
Másnap elutaztunk Helsinkibe, hogy az ország fővárosát is megismerjük. Kicsit szűkösebb és pörgősebb másfél napot, ahogy csak lehetett igyekeztünk hasznosan tölteni. Szomorúan tapasztaltuk, hogy szeptember 18.-a elérkezett és haza kell jönni.
Összességében úgy érzem, mind a tanulóink, mind a magam részéről kijelenthetem, igen hasznos egy hónapot töltöttünk Finnországban, Savonlinnában. Nagyon bízom benne, hogy minél többen élhetik meg és át ezt a lehetőséget a jövőben is. Egy jó tanács mindenkinek: vegye komolyan a nyelvtanulást, hiszen kint nagy hangsúlyt fektetnek rá és elvárják, hogy a pontos munkavégzéshez kellő nyelvismerettel rendelkezzenek a felek.
Kozéki Attila kisérő tanár