Intézményi adatok
Küldő intézmény neve: Magyar Máltai Szeretetszolgálat Károly Róbert Kereskedelmi, Vendéglátó-ipari, Közgazdasági, Idegenforgalmi Szakközépiskola és Szakiskola
Kontakt személy: Makláriné Baksa Anita
Fogadó intézmény neve: Zespól Szkól Gastronomicznych Nr 2 im prof Odona Bujwida
Kontakt személy: Bogumila Korn
Fogadó gyakorlati intézmény típusa: West Bestern Hotel Q****
Harmadszor kísértem diákokat Lengyelországba szakmai gyakorlatra, így már rutinosan láttam hozzá a feladatom elvégzéséhez. A gyerekek kiválasztásánál is nagyobb hangsúlyt helyeztem arra, hogy elbeszélgessek az osztályfőnökökkel, szakmai és nyelvtanárokkal. Mivel nem tanítom a kiválasztott tanulókat, sok információt kellett begyűjtenek róluk. A nyári nyelvi tábor, amelyen tanulóink rész vettek sokkal közelebb hozta a kiválasztásnál a diákokat, mert az iskolától távol, Mátrfüreden, egy szabadabb közegben tudtunk beszélgetni és ismerkedni. A tanulók nyitottabbak voltak mindenre, sőt a vártnál több kérdést tettek fel, úgy éreztem mindent tudni akarnak, ami kint vár majd rájuk.
A csoportomban két lány és két fiú volt, Kovács Eliza Éva és Sulyok Viktória 10/B-s, pincérek mind a ketten. Tóth Tibor szintén pincér tanuló a 10/V2-ból és Miskei Nikolasz Renátó a 10/V1-ből. A gyerekek 15 és 16 év közötti korúak voltak.
Minden kísérő tanártól, akik már több éve kísértek diákokat külföldre azt hallottam, hogy sokkal nehezebb a kiskorúakkal, mert még nagyon „anyásak”, igénylik a törődést, gondoskodást, nem önállóak. Az első felkészítő foglalkozáson erről beszéltünk. Mivel egy többmilliós városba készültünk, ahol turisták milliói fordulnak meg évente, és a gyakorlati helyük egy a Krakkói Kongresszusi Központ négycsillagos szállodája lett, elmondtam, hogy szükségük lesz a talpraesettségükre, a nyelvtudásukra és persze a kollégák iránti tiszteletre. Kellemesen kellett csalódnom, mikor néhány nap ott tartózkodás után a Hotel séfje közölte, hogy a tanulóink, ügyesek, szorgalmasak, szófogadóak és szeretnék a következő héten a pincéreket már komoly feladatokkal megbízni. Dicsérő szavai simogatták a lelkem, ugyanakkor tele voltam kétségekkel, hogy Tóth Tibor a bárpultnál el tudja-e majd látni a rábízott feladatot, a két pincérhallgató pedig a Japánból érkező csoport reggeliztetésénél tud-e majd megfelelően kommunikálni. A szálloda mentorai azonban bíztak a gyerekekben és minden feladatot elvégeztek hibátlanul. Sőt! Két ízben is előfordult, hogy hétvégére, amikor a legtöbb szállóvendég volta hotelben, elkérték a gyerekeket felszolgálásra, helyette hét közben kaptak két szabadnapot.
Nikolasz, aki szakácsként dolgozott az utolsó héten egy megtisztelő megbízást kapott: a séf felügyeletével ő készítette a Gundel palacsintát a vendégeknek.
Mikor az esti megbeszéléseket tartottuk, illetve a Munkanaplót írtuk mindig feltettem a kérdést: ma mit tanultál, ma mi volta ami szerinted nem úgy sikerült, ahogy a mentor kérte, többnyire azt a választ kaptam, hogy nagyon sokat tanultak és a mentor mindig ott volta, ha valamiben elakadtak. A szálloda teljes személyzete figyelt a négy magyar diákra, mondta nekem később a szálloda menedzsere, hiszen jó diák módjára, még azt a feladatot is elvégezték, amit nem kelletett volna: lerámoltak, terítettek segítve az ott dolgozó pincéreknek, a szakács diákra pedig bármit rábízhattak, semmit nem rontott el. Szorgalmasak, szófogadóak és intelligensek voltak.
A diákok elmondása szerint a szakmai gyakorlaton sokat fejlődött az idegen nyelvtudásuk. Tóth Tibi, aki a bárpultnál dolgozott elsősorban angolból tanult sokat, úgy nyilatkozott, hogy az egy hónap alatt többet tanult kommunikációból, mint az otthoni nyelvórán. A szállodában a munkanyelv a pincéreknél az angol volt, míg a konyhán a szakácsok az angolt használták. Nikolasz szakácshallgatót különösen kedvelték, hiszen jó humorú diák és nagyon társasági emberke. Ő volta az, aki a recepteket hozta az esti munkanapló-írásra, és amikor valami szót nem értett, azt lerajzoltatta a kollégákkal. Amiből aztán mindig próbáltuk kihámozni mi lehet. Humorosan telt szinte minden esténk. Egyébként is a humor az végig kísérte az egész hónapunkat, hiszen sokat tréfálkoztak a gyerekek és így nagyon hamar eltelt a kint tartózkodási idő.
Szállásunk ismét a Korona Hotel***-ben volt, ahol már nagyon jól ismert a vezetőség és a személyzet. A magyar diákokat itt is megkedvelték korán, elsősorban azzal, hogy a szobáikat rendben tartották, reggel indulás előtt mindig bevetették az ágyakat, elrakták a holmikat a szekrényekbe.
Az étkezéssel az első időkben voltak némi problémák. A tanulók a fűszeres ételekhez vannak szokva, míg Krakkóban sem a kenyér, sem a piros paprika nem szerepel az aznapi menüben. Hetente egyszer a Balaton nevű magyar étteremben étkeztünk és magyaros ételeket kértünk. Érdekes megjegyezni, hogy a személyzetből ugyan senki sem beszélt magyarul, de a magyaros íz-világ az ételekben jelen volt.
Hétvégenként, amikor a diákok nem dolgoztak, illetve szabadnapot kaptak kirándulni vittem őket Krakkó nevezetes helyeit bemutatva. Számtalan múzeumba eljutottunk, emellett Auschwitz-Birkenauba is kirándultunk. Partner-iskolánkba én egy idegen nyelv órát látogattam meg, a diákokkal pedig egy szakács gyakorlati és egy szakács elméleti órán ültünk. Az utóbbin a staropolski, vagyis a régi lengyel recepteket vették át a tanulók, ami azért volt érdekes a számunkra, mert a Báthory István magyar-lengyel király udvarából tanult vadhúsételek, mint a vaddisznópörkölt a magyar konyhában is jelen van.
Utolsó nap összegeztük a hónap eseményeit, mindenki elmondta mit adott nekik ez a hónap. Viktória úgy nyilatkozott, hogy sokkal magabiztosabb lett, nyitottabb, Tibor a munkahelyi kollegalitást és a belé vetett bizalmat említette, hogy így sokkal bátrabban vállalhat el feladatokat. Elfogadóbb lett mások iránt, barátságosabb. Eliza a bizalmat, a vendégekkel való kommunikálást húzta alá, azt, hogy megdicsérték, hogy mindig mosolyog és hozzá fordultak segítségért, illetve kértek valamit. Nikolasz a nyitottságot válaszolta, hogy kíváncsiabb lett dolgokra, felkeltette a figyelmét az ételek technikai elkészítése és sokat tanult a szálloda séfjétől is, aki mellett mindig ott volta, kuktaként.
A harmadik csoportot kísértem Krakkóba és ez volta az első, akik azt mondták nekem: tanárnő, olyan jó lenne még maradni legalább egy hetet. És én is így éreztem.
PARTNEREINK:
