Minden évben megemlékezünk József Attila születésének évfordulójáról, ami 57 éve már a magyar költészet napja Magyarországon. Az irodalom, mint szellemi táplálék mindig fontos. A jelen helyzetben, azonban még inkább. Olyan távcsőként szolgál, ami segíthet túllátni a moston, és emlékeztetni arra, hogy ennek is vége lesz.
Szinte minden érzelmünkre találunk verseket, írók, költők olyan mondásait, amiről azt gondolhatjuk: ez olyan, mintha én mondtam volna. Egész életünket végig kíséri az irodalom. Iskolásként lehet, hogy nehéz volt, vagy nem mindig tetszett egy vers elemzése. Azonban mégis minden korosztályt megérint, hiszen a szerelmi csalódások, vagy éppen a pillanatnyi boldogság érzete egyformán megszólalhat a líra nyelvén. A versekben a mindennapi élet is megjelenik olykor a maga sivárságával, nehézségével, hiszen a napok monotonná válhatnak a teendők során.
Elképzelhető, hogy manapság már nem annyira divatos verseket hallgatni vagy olvasni, de vannak olyan költemények, amik hallatán az ember libabőrös lesz. Valahol itt van elrejtve a lényeg. Amikor valaminek több év – sőt, több száz év – után is ilyen hatása van, az megérdemli az ünnepnapot.
A magyar költészet szinte kiapadhatatlan forrás mindazok számára, akik szeretnék megismerni nyelvünket, kultúránkat és történelmünket. A verseken keresztül pontos rajzot kapunk minden korszakról, a társadalmi, kulturális és gazdasági állapotokról. Mindezek mellett a versek olyan élményt nyújtanak, ami meghatározó lehet egész életünkön keresztül.
Szuhanics Albert: A versfa árnyékában
Hány költőt rejt a föld mélye,
ó hány poéta porlad lenn?
Ott van lelkük, nézz az égre,
míg fáradt testük lenn pihen...
Tollak, pennák nem sercegnek,
a tinta kiszáradt már rég.
Mégis lüktetnek a versek,
mily elevenen élnek még!
Messze zengő, régi strófák,
általuk poéták szólnak.
Nem hervadó rímük szórják,
azt hinnénk hogy holtak voltak.
Ámde élnek, elevenen,
verseik által örökkön.
Szépség, bánat a szerelem,
áttör ős-időkörökön.
Berzsenyi és Zrínyi lelke,
századokból kiált hozzánk.
Goethe, Petrarca szerelme,
a mennyet is földre hozzák.
Shakespeare által szonett-tenger
végtelenje tárul elénk.
Csodálja a mai ember,
lelkünk múltját így ismerénk.
Vörösmarty, Arany, Ady
nem hazudnak ősi álmok.
S Petőfi tud élményt adni,
ugye érzed, ugye látod?
Szétmállnak a poros sorok,
ám mi nemes kihajt, kinő.
Megérik az, mint óborok,
őrzőjük a múló idő!
Ím a költészet szent napján
versek fája ad hűs árnyat.
Küzdelemben a megfáradt,
szomjas lelkek rátalálnak...
A költészet napja alkalmából egy kis játékra invitálunk az alábbi linken:
https://view.genial.ly/605a573496c6271261222370/interactive-content-kolteszet-napja-2021