2013. május 21. (kedd)
Ezen a napon az atkári Aqua Part Horgásztóra mentünk horgászni. A horgászaton azok a 9. évfolyamos szakács tanulók vehettek részt, akik a legtöbb rendezvényen képviselték iskolánkat.
Kissé szeles, de szép, kellemes időnk volt. A tóhoz való lejutást önállóan, valamint Kecskés László tanár úr segítségével oldottuk meg. A megérkezés után kisorsoltuk a horgász helyeket, majd elkezdődött a nagy verseny.
A várt nagy zsákmányok elmaradtak, de így is sok élménnyel gazdagodtunk. A Tanár úr segítségével készítettük el a finom ebédet, amit a verseny után elfogyasztottunk. Az eredményhirdetésen a helyezettek értékes és hasznos ajándékokat kaptak.
Nagyon emlékezetes nap volt, nagyon szívesen elmennénk ismét az osztállyal, családdal, barátokkal.
Köszönjük a lehetőséget az iskolának, a szervezőknek és a Tanár úrnak!
További képek a galériában
9.E osztály szakács tanulói